Így változhat a hallgatói szerződés: 10-12 éven belül kellene "ledolgozni" a képzési időt
A tervek szerint a hallgatók a következő tanévtől szerződés helyett egy nyilatkozatot írnak majd alá, és aki két...
A tervek szerint a hallgatók a következő tanévtől szerződés helyett egy nyilatkozatot írnak majd alá, és aki két...
Egyetlen európai uniós országban sem kötnek olyan szigorú szerződést az egyetemistákkal, mint amilyet a magyar hallgatóknak kellett volna aláírniuk szeptemberben. Ahol mégis belföldi munkavégzésre kötelezik az állam pénzén tanuló diákokat, ott állást is ajánlanak a friss diplomásoknak. Az Alkotmánybíróság által megsemmisített rendeletben erről szó sem volt.
Elsorvasztanák a vegyes csoportokat, a nagycsoportosok már az óvodán belül az iskolára készülhetnek, tucatnyi óvoda bezárásáról döntöttek az önkormányzatok az ország legkülönbözőbb helyszínein. Ez csak néhány példa azok közül, hogy februárban milyen, az óvodai nevelést érintő hírek jelentek meg. Minden jel arra utal, hogy a következő időszakban teljesen átalakulhat a legkisebbek nevelése. Összeszedtük, mik az eddigi legfontosabb tervezetek és intézkedések.